Tizenhárom éves voltam Buenos Airesben, amikor apám kitöltötte az első pohár boromat. Nem szertartásként, nem beavatásként, hanem mint valami magától értetődőt. A bort nem alkoholként, hanem jelenlétként mutatta be.

A bor ennyit jelentett: ott ülni az asztalnál, figyelni, megérteni, mikor kell megszólalni, és mikor kell hallgatni.

Akkor még nem tudtam, hogy egy nap a nyelvemmé, a megnyugvásommá és az örökségemmé válik. A bor folyékony emlékezet.

1996 tavaszán az akkori barátnőmmel, Varsányi Zsuzsannával — aki ma is az egyik legközelebbi barátom — Egerbe utaztunk. Egy májusi péntek volt, tele kíváncsisággal.

Semmi sem volt nyitva. A magyar pincék akkor nem vendéglátó egységek voltak. Kopogtattunk, vártunk, kérdezősködtünk. Se fogadtatás, se pohár, se beszélgetés.

Másnap reggel Géza, Zsuzsi édesapja, türelmesen végighallgatott, majd nyugodtan azt mondta: „Ha ennyire szeretitek a bort, van egy gyönyörű borvidék egész közel Budapesthez. Etyeknek hívják.”

Ez a mondat megváltoztatta az életemet. Még aznap Zsuzsival elindultunk. Útközben több száz apró pincét láttunk — szerénynek, némának, szinte rejtőzködőnek hatottak.

Aztán felértünk az Öreghegy tetejére. Egy idős asszony kapálta a szőlőjét, mellette egyszerű tábla: Eladó. Lementünk a kis pincébe; bort töltött nekünk. Rendkívüli volt. Élettel teli. Megkóstoltam, mire valami összetéveszthetetlent éreztem: a felismerést. Zsuzsira néztem és azt mondtam: „Készítsünk bort!”

Ez nem terv volt. Hanem kiáltvány.

Azonnal megértettem, hogy a bor nem tűri az arroganciát. Több év alatt szereztem meg az Öreghegyen 19 kis, egymással szomszédos parcellát — darabról darabra, ahogy a föld átengedte magát.

Felhívtam Ricardo González-t, apám közeli barátját és a Lagarde borászat akkori vezetőjét. Eljött Magyarországra. Együtt találkoztunk Szabó Györggyel — mindenki csak Gyuri bácsiként ismerte. Alkimista, a Traubisoda feltalálója, a bor szerelmese; kortyolni a borait olyan érzés volt, mintha a történelem elevenedne meg. Mellette Báthory Tibor, az 1992-es Év Bortermelője — borait egykor II. Erzsébet királynőnek is felszolgálták.

Egy délután Gyuri bácsi, hosszú beszélgetések és sok pohár bor után, ezt mondta: „Carlos, tetszik az energiád. Azt akarom, hogy sikeres légy Magyarországon.”

Egy bizalmi szerződést javasolt: ad nekem egy fiatal, frissen végzett borászt; létrehoz egy bort, amellyel megalapozhatom a hírnevemet. Cserébe három éven át magasabb fizetést adok neki, hogy méltósággal vonulhasson nyugdíjba.

Ez a bor egy Muscat Cuvée lett — a Haraszthy etikai alapköve.

Hogyan nevezel el egy álmot? Tisztelegni akartam a kaliforniai szőlőkultúra atyái előtt: Haraszthy Ágoston és Mariano Vallejo. A borászat neve Haraszthy Vallejo Pincészet lett.

A negyedik évben átfogó piackutatás visszajelzése egyértelműen magyar volt: „A Haraszthyt imádjuk. De ki a fenét érdekel Vallejo?” Meghallgattuk a piacot — így született meg a Haraszthy Vineyards.

1998-ban kezdtük építeni a borászatot ott, ahol addig semmi sem volt — se víz, se út, se áram, se csatorna. Csak föld és meggyőződés. Anyám, mikor letettem a száraz pince első kövét, ironikusan azt mondta: „Carlitos, te a milánói Dómot építed Etyeken!”

Egy 25 000 literes pincét terveztünk három teremmel: száraz pince, nedves pince, és egy Lovagterem — nem kereskedelmi célokra, hanem a bor megosztására.

Schüller Ferenc építész toszkán faluként képzelte el a házat, amely organikusan emelkedik ki a magyar földből. Sóskúti mészkőből építkeztünk. A négyzet — visszaköszön a kerítésekben, a falakon, az ajtókon — a kíváncsiság ablaka, a márkánk csendes szimbóluma. Az ajtók keresztmintás vasszögei a népi hiedelem őrzői: a hideg vas elűzi a sötét erőket.

Zsuzsival Abasárra utaztunk az első szőlőnkért: Pinot Gris, Chardonnay, Sauvignon Blanc, Zenit. Saját kezünkkel ültettük el. Esténként egy-két pálinkával próbáltuk megszelídíteni a feladatot.

Ezek a tőkék ma is élnek — tovább folytatódnak az Öreghegy Cuvée-ben, abban a borban, amely emlékszik a kezdetünkre.

2000-ben végre elkezdtünk bort készíteni. A bürokrácia elsöprő volt; engedélyek, papírmunka. Naponta átlagosan 65 palackot kellett eladni egy olyan termékből, amelyet senki sem ismert. Ekkor döntöttem: ettől a ponttól kezdve annak szentelem magam, ami értelmet ad az életemnek. A bor lett a mindennapi nirvánám.

2003-ban Gyuri bácsi elhozott hozzám egy fiatalembert: Pázmány Dánielt.

Dániel akkor is, és ma is, varázsló. Megérzései, fegyelme és a bor iránti érzékenysége alapjaiban formálta a Haraszthyt. Felesége, Andrea, majd később gyermekeik is családdá váltak számunkra. Az elmúlt 23 évben nap mint nap együtt dolgozunk tisztelettel és kreativitással.

2004-ben jött az első mérföldkő: egy Zenit–Királyleányka házasítással elnyertük a rangos „Budapest Város Bora” díjat. Senki sem ismert minket. Az emberek azt suttogták: „Ez a Carlos fickó őrült.” Megkóstolták a borokat. Abbamaradt a suttogás.

2006-ban felépítettük a második épületet, és megnyitottuk az első éttermünket. Az első séfem és mentorom, James McClure javasolta a Cinnamon nevet. Azonnali siker lett. Adam Goodman a megnyitón azt mondta: „Ennek a fickónak maximum egy évet adok.” Ma is törzsvendég.

Ugyanebben az időben épült a közeli Korda Stúdió. A borászatunk találkozóhellyé vált filmesek, színészek, producerek számára. Benicio del Toro, Adam Goodman, Ron Perlman — Ron egy teljes nyarat töltött a borászatban a kutyájával. Adtam neki egy kulcsot.

A bor, ha őszintén osztják meg, feloldja a hierarchiát.

2007-ben Dániel megalkotta a Sir Irsait — egy könnyed, vibráló bort, legfeljebb 11,5% alkohollal. Egy bor, amely generációkon átívelő életre született.

Apám — mélyen, költőien hívő katolikus emberként — mosolygott, és olyan nevet adott neki, ami csak tőle származhatott: „Pipi de Dios” — Isten szentelt vize. Mélyen katolikus családból származtunk: a bátyja pap volt, a nővérei mind apácák. Ilyen szavakat soha nem ejtettek ki könnyedén. A Sir Irsai a Haraszthy szentelt vize lett — egy szent folyadék, amelyet az otthonokban osztunk meg.

Ma évente több mint 200 000 palackot készítünk ebből a házasításból — Muscat Ottonel, Cserszegi Fűszeres, Irsai Olivér, és néhány apró titok. Soha nem számoltam a díjakat. A legnagyobb elismerés más formában érkezett — Arnold Schwarzenegger Magyarországra látogatott, és egy palackot tartva a kezében nyilvánosan kijelentette: „Ez a kedvenc magyar borom.”

2011-ben Los Angelesben a feleségem, Ingeborg tett egy megjegyzést, amely csendben megváltoztatta az irányunkat: „Kezdek belefáradni abba, hogy mindig a saját borunkat isszuk. Megtennéd, hogy veszel ma estére valami igazán különlegeset?”

Elautóztam a Bristol Farmsbe a Sunset és a Fairfax sarkán; Antonio, a borfelelős, mosolygott: „Don Carlos — ezt vidd. Ez fantasztikus.” Ingeborg beleszeretett az új-zélandi Sauvignon Blancba, és azt mondta: „Ezt Magyarországon is meg kell csinálnunk.”

Az első kísérletünk ihatatlan volt. Tanultunk. Partnerségre léptünk a Rauscedóval; egy döntő reggelen, kilenc órakor, 42 különböző mintát kóstoltunk végig. Csak azokat választottuk ki, amelyek egy új korszakot formálhattak.

Ma három formában létezik: alapbor, dedikált címke éttermek és szállodák számára, valamint egy Vadélesztős Szelekció — különleges, klónspecifikus erjesztéssel. Magyarország egyik legnagyobb Sauvignon Blanc termelői közé tartozunk.

Ekkor fogalmaztuk meg a második vezérelvünket: minőségi borok megfizethető áron.

2015-ben 123 hektár földet vásároltunk Válon, közel nyolc kilométeren húzódik végig a hegygerinc mentén. A birtokot Kollai Sándor vezeti, akinek története elválaszthatatlan a miénktől.

2010-ben találkoztunk először. Sándor — agronómus, ironikus humorú figura — a kaliforniai egyetem utolsó évét fejezte be. Egy napon szó szerint átugrotta a Santa Ynez-i ranchom kerítését, és felejthetetlen egyszerűséggel bemutatkozott: „Magyar vagyok. Tudok gondoskodni a magyarországi földjeidről.”

Elmondta, hogy szerelmes Sáriba — gyönyörű, ahogy büszkén hangsúlyozta —, és hazatérne Magyarországra. Aztán: „Szerinted tudnál nekem munkát adni?” Egyszerűen válaszoltam: „Menj el Dánielhez. Ha ő rábólint, benne vagy.” Benne volt.

A birtokokat nem hektárok határozzák meg, hanem azok, akik nap mint nap végigjárják őket.

2016-ban a Facebookon találkoztam egy szobor képével. Címe LOVE — háttal egymásnak ülő férfi és nő, és a bennük élő gyermekek, akik egymás felé nyúlnak. Azonnali, összetéveszthetetlen megérzés.

Ingeborg rám nézett: „Minden álmodban benne vagyok. Ha akarod, vedd meg.”

Hosszú keresés után kapcsolatba léptem Alexander Milovval. A szobor állítólag a Trump Alapítvány szerződése alatt állt; Trump akkor a kampányával foglalkozott, és a szerződés soha nem lett véglegesítve. December 24-én megszólalt a telefonom: „Carlos — a szobor eladó. Pénzre van szükségem, hogy lakást vehessek a családomnak.”

Két repülőjegyet vettem. A LOVE-ot szétszerelték a nevadai sivatagban, San Franciscóba szállították, Odesszába küldték restaurálásra, és Magyarországra hozták. A Haraszthy hozta el a LOVE-ot Magyarországra.

Ma a szobor a váli szőlőink közepén áll, 24 órán át nyitva, évente látogatók ezreinek. Évente kétszer személyesen máglyát gyújtok mellette — a szeretet nevében. Mert a szeretetet, akárcsak a bort, meg kell osztani.

2018-ban újrapozicionáltuk az etyeki éttermet. Célunk: egész napos úti céllá alakítani a birtokot, ahol a vendégek a gasztronómiát, a bort és a szőlőskertet egyetlen, koherens élményben élhetik meg.

Schüller Ferenc tervezte az üvegtető-szerkezetet, amely közvetlen kapcsolatot teremt az építészet és a környező szőlők között. A projekt építészeti díjat nyert.

Az új elrendezés és a korszerűsített létesítmények jelentősen bővítették a kapacitásunkat esküvőkre, vállalati rendezvényekre és privát eseményekre. A Matador étterem ma a régió egyik vezető bor–gasztronómiai célpontja.

2020-ban, egyetlen héten belül, az életem örökre megváltozott. A mentorom — bizalmasom, üzlettársam, élettársam — eltávozott. Mindössze két héttel később megszületett az első unokám, Viktória; ma szeretettel hívom a cinkosomnak.

Napokkal később a COVID-járvány kitört, és a világ megállt. Utazásra képtelenül egy új projektbe merültem. Születés és veszteség, folytonosság és törékenység, múlt és jövő ütközött össze — egy a Vízöntő jegyében álló Hold alatt.

Így született meg az Aquarius: egy késői szüretelésű Zenit, amely az életnek, a halálnak és az ellenálló képességnek állít emléket. Egy őshonos magyar fajtát tisztel meg — azt, amely már az első díjunkat is meghozta.

A nevet a mostohalányomtól, Viktória édesanyjától kaptuk — bezárva ezzel a kört generációk, emlékezet és remény között.

Amikor a Haraszthy birtok dombjai között sétálok, mindig eszembe jut, miért indultam el ezen az úton. A gondosan művelt szőlősorok, a borászat csendes szépsége — mind azt suttogják, hogy a bor sokkal több egyszerű italnál. Ahhoz, hogy valóban megszülessen, egy hely lelkére van szüksége.

Ezért volt különleges pillanat, amikor megtudtuk, hogy a Haraszthy elnyerte a „Magyarország legszebb szőlőbirtoka” címet. Nem a díj miatt — hanem mert megerősítette mindazt, amiben mindig is hittem.

Ez nem csak az én történetem; ez 30 év magyar temperamentumának, argentin szenvedélyének, kitartásának és szeretetének története. Emeljük poharunkat — a múltra, a jelenre és a még előttünk álló számtalan évjáratra.

— Carlos Alberto Coelho